A buszos anyádat

Kezdődött reggel. Kidöngetek a 6.42-es buszhoz (a 6.32-est lekéstem jóvvvvannnaaa...), és... nem fértem fel rá. De olyan szinten nem, hogy a bejárati ajtóról lógtak lefelé az utazni vágyó kedves ügyfelek. Jó, gondoltam, gáz nincs, mindjárt jön egy másik. Jött.

Én állok a buszmegállóban, mint jólnevelt utas. Lehet, az volt a gond, hogy nem integettem? Esetleg a nemzetközi stopos-jelzést várta a jóember? Vagy hogy ledobjam a mínusz 4-ben a ruháimat, és hulatáncot járjak az érkezendő járat tiszteletére?! Tökmindegy, lényeg az eredmény. Busz elzizzen mellettem, én meg állok ottan, állok, mint fasz a hidegvízben... khhmm... a szám kissé befagyott a reggeli zimankóban, úgyhogy káromkodni se nagyon tudtam.

Végül még a gyerekem is beért a buszmegállóban, kajánul felterelt egy viszonylag kényelmes, állóhelyben bővelkedő járatra. Aztán szereztem neki ülőhelyet. Megkérdeztem, ülhetek-e az ölébe. Közölte, az ki van csukva. De kapásból odafordult a szomszéd üléshez, ahol egy falunkbeli tizenhat-tizenhét éves srác üldögélt, és csak így, közvetlen stílben megkérdezte: "Ülhet anyám az öledbe?" Szegény gyerek abban a pillanatban iszonyú zavarba jött, már kapta fel a táskáját, gördeszkáját, hogy most aztán ő átadja a helyét, ha törik ha szakad (csak nehogy az ölébe üljek :P ). Közben pirult. Én mindeközben a következőket tettem: sajnáltam a gyereket... nagyon röhögtem... közöltem a fiammal, hogy: HÜÜÜÜÜLYEEEEE!!!... megnyugtattam a szomszéd gyereket, hogy csak nyugodtan maradjon a málhájával a helyén, senki nem fogja inzultálni. Na, köbö ennyi mosolyogtató történt a mai napban, a többi katasztrófa, de most vissza a buszokhoz.

Négykor jár le a munkaidőm, tehát fizikai képtelenség a négyes buszt elérnem. Ebbe már beletörődtem, igyekszem valahogy eltölteni azt a röpke kis időt a 4.40-es buszig. Mivel tömegiszonyom van, a helyi parasztelosztót (értsd: távolsági buszpályaudvart) messziről kerülöm, különben se ismerem ki magam a "hányas megállóból indul?" kérdéskör lehetséges válaszain.Ezért inkább elbattyogok a következő megállóig, és ott frankón, semmitől nem zavartatva lecsekkolom, hogy az épp beérő busz hová tart, és ha az enyim, felszállok.

Már ha... Na itt jön a mai poén. 4.40 körül elkezdenek jönni a buszok. Csupa ismerős járat, már tudja az ember, hogy köbö mikor jön a sajátja, mert a sorrend mindig ugyanaz. Betűzgetek, startra készen várom a következőt, mikor egyszercsak jött egy jelöletlen busz. Egy darab tábla nem mutatta, hogy merre akar menni. Csak épp a sofőr volt roppant ismerős. Gondoltam, segond, odamegyek, oszt majd jól megkérdezem, hogy hova lesz a menet? Mert erősen gyanús volt, hogy az én buszom lesz a névtelen. Csakhogy. Az a tetűláda meg se állt. Ki se nyitotta az ajtót. Mintha csak így tervezte volna a sofőr, hogy "elfelejti" kitáblázni a menetirányt, és akkor nem száll fel senki. És ha már egyszer így van, akkor meg már mi a szarnak kéne megállni egy megállóban?! Én állok a "Buszmegálló" feliratú kék tábla alatt, busz indexel jobbra, lassít, indexel balra, kisorol, és... elmegy... Nem voltam észen egy pillanatra, de hát nem volt mit tenni... majd az ötössel. Gondoltam akkor már résen leszek. Neeeemmm megy el itten egy darab busz se anélkül, hogy ne tudnám a pontos paramétereit.

Röpke 20 perc várakozás után egyszerre jött három busz. Az első kettő nem volt nekem jó, gyanítottam, hogy a harmadik lesz az én szergejem.  Ilyenkor az a szokás, hogy a leghátsó busz megvárja az első kettőt, és utána előreáll a megállóhoz. Most is valami ilyesmi készülhetett (legalábbis naiv személyem véleménye szerint), mert a sofőr ki se nyitotta az ajtót. Ezért nem is mentem hátra, mert szokásuk a szívatás, ami abban nyilvánul meg, hogy a hátul álló busz csakazértse nyit ajtót, hiába várnak ott ketten-hárman, hanem mikor a másik kettő kiáll, akkor eldönget előre, és OTT nyit ajtót, és az az összesen két darab felszálló loholhat a busz után, hogy felszállhasson. Már ha megvárja őket a sofőr, mert én pölö késtem már le így buszt, tehát az ilyen játékot ha lehet inkább elkerülöm.

Szóval. Az én drága buszom áll harmadikként, csukott ajtókkal. Na, mondok, akkor mindjárt jöhet a menet... előreállok... bérlet betárazva, már csak felszállni kell... erre mit csinál a hülye sofőr?! Na mit???!!! Jobb indexből bal index, hátulról, harmadikként  kisorol, és elhúz a zavarosba... hát én majdnem kettéharaptam a vasoszlopot. :( Rohadt ideges voltam, mert az ötórai után már csak hat húszkor megy következő (tudtommal).

Kaptam a telefont, és megkértem a férjemet, hogy jöjjön be értem, különben itt töltöm az éjszakát, síkidegen, magányosan és nagyon bömbölve. Kinyomom a telefont... ráharapok egy cigire... meggyújtom... megyek pár lépést... hátranézek... akkor áll be a megállóba egy másik busz, amivel mehettem volna, felszállnak rá páran, és... elsuhan mellettem... VOLÁN, a kurva anyádat!!!... akkoris... nemérdekel...Nincs modera.

Tele van a hócipőm a tömegközlekedéssel. Hogy a majd' 10 000 Ft-os bérletért az ember annak örül, ha állóhelye van, és nem a majomkapaszkodó bőrkarikán kell lógicsálnia egész úton, hanem kap egy egész és vízszintes rudat, amit legalább a fél keze két ujjával megfoghat... Elegem van a bunkó sofőrökből, a tüdővészes utasokból, akik a fél tüdejüket otthagyják egy-egy járaton... Elegem van a pénteki rémálomból, amikor órákkal később jutok haza, mint ahogy lejár a munkaidőm, mert több járatot ki kell hagynom a kollegisták miatt. Elegem van az utasforgalom számlálásokból, aminek általában járatritkítás a vége. Elegem van. Az egész tömegközlekedésből elegem van.

Kár, hogy dombvidéken lakunk. Inkább bicikliznék, az óccsóé van, és egyedül ülök rajta. :((