Számláló
Látogatók ma: 16
Összesen: 407136

© Coramonde 2006 - 2008

Le a spammerekkel!

2007. december 18

Emberi szavakkal (jogásztalanítva) a törvény nagyjából azt mondja:

  • mindenkire vonatkozik, aki Magyarországról indítja, vagy Magyarországon elérhető dologról ír;
  • a reklámnak egyértelműen reklámnak kell látszania,
  • kizárólag egyértelmű, előzetes engedéllyel küldhető,
  • tartalmaznia kell az email címet és az egyéb lehetőséget, ahol lemondani/megtiltani lehet a jövőbeni küldést,
  • kötelesek listát vezeni azokról, akik írásban bejelentették, hogy kérnek elektronikus reklámot, és
  • akik az előbbi listán nem szerepelnek, azoknak semmilyen reklám nem küldhető.
Ebből következik, hogy törvényt sért az, aki előzetes engedély nélkül reklámot küld.

A teljes törvényben még szerepel pár apróság, például az alábbiak:

  • a spammer köteles folyamatosan és könnyen hozzáférhetően, elektronikus formában közzétenni a nevét, képviselőjét, címét, telephelyét, elérhetőségeit (email címet is), minden engedélyt ami a tevékenységéhez szükséges, a rá vonatkozó esetleges etikai vagy szakmai szabályokat, adószámát, kamarai tagságát, a vezetőjének a szolgáltatással összefüggő tudományos fokozatát, valamint a fogyasztóvédelmi törvénynek megfelelő szolgáltatáshoz fűződő tájékoztatást,
  • az a szolgáltató, aki tud a spammerről, de nem intézkedik, és a spam továbbra is jön, az a 10. szakasz c) pontja alapján szintén törvényt sért
SUBBA post

elválasztó